|
Az elmúlt években a cikkeken és a hírlevéleken keresztül igyekeztem megosztani Önnel azokat az ismereteket és tudást, amelyet birtokoltam ebben a témában.
A hagyományos orvoslás és dietetika nem abból a nézőpontból közelíti meg a testi egészség kérdését, mint dr. Robert Young az Új Biológia kidolgozója. Sőt tovább mennék nem is foglalkozik az egészség kérdésével, hanem kifejezetten különböző betegségek gyógyítására szakosodtak.
A másik jellemző, hogy az orvostudomány, ha megfigyelik egyre összetettebb gyógymódokat fejleszt ki, ami a "halandó" emberben azt a képzetet keltheti, hogy ő itt két dolgot tehet: reménykedhet abban, hogy nem lesz beteg és ha mégsem ússza meg, akkor kiszolgáltatottan teszi mindazt, amit előírnak neki.
Ezért is nagyon üdítő és lelkesítő is egyben dr. Robert Young előadásán hallgatóként részt venni, hiszen az Új Biológia nézőpontjából nézve áttekinthetővé és érthetővé válnak a testünkben zajló folyamatok és konkrét, jól bevált eszközöket kap az ember egészsége megőrzéséhez.
Dr. Robert Young előadásait hallgatva és könyveit olvasva egyértelművé válik számunkra, hogy vérünk minősége és egészségi állapotunk között szoros összefüggés van.
A vér az emberi test legalapvetőbb alkotóeleme, mindegyikünk testében körülbelül 5 liter kering. 
A legkülönfélébb szövetek sejtjei alakulnak ki a vérből. Ami azt illeti, ez egy kétirányú utca: a test sejtjei is átalakulhatnak vérsejtekké. Persze az a jó, ha a folyamat a vérképzés normális menete szerint zajlik, ami közvetlen és szoros kapcsolatban áll az emésztéssel és a légzéssel. Tehát igaz a mondás, miszerint a testünk abból áll, amit megeszünk, megiszunk és belélegzünk.
Ezek talán nem is hagzottak ismeretlenül, de nézzük tovább:
A vérképzés a csontvelőben zajlik......vagy mégsem?
Dr. Robert Young március végén orvosoknak tartott előadásában cáfolta ezt az információt és elmesélte, hogy milyen téves következtetések miatt használja még mindig a szakma ezt az adatot.
Miről szólt még az előadás?
Beszélt még:
- az elsavasodás folyamatának 7 fokozatáról
- kutatásairól és döbbenetes felfedezéseiről, valamint
- arról a terápáról, melynek segítségével segít megszabadítani cukorbetegeket inzulin függőségüktől és daganatban szenvedőket halálos betegségüktől.
Mindezt mindenki számára érthető módon, fergeteges előadói stílusban.
Az előadása rögzítésre került, így a 90 perces kíváló minőségű DVD-t ajánlom mindenkinek, aki szeretne több megértésre szert tenni teste működésével kapcsolatban. (A DVD 1000 Ft-ba kerül, melyet át lehet venni személyesen nálam Budapesten, a XVI. kerületben, vagy el tudom küldeni postai utánvéttel).
De térjünk vissza a vérhez, melynek kulcsfontosságú szerepe van testünk egészségi állapotának kialakításában.
Amikor valakinek egészséges a teste, s lúgos, azaz elektronokban gazdag ételeket eszik, akkor egészséges vérsejteket épít - ennél fogva testsejtjei is egészségesek. Az emésztési folyamat tisztán, hatékonyan bontja le az elfogyasztott élelmet. A test teli lesz energiával és tartja az egészséges súlyát.
Amikor valaki savasító, azaz protonokban gazdag ételeken él, a bélrendszere károsodik, vagy torlaszok keletkeznek benne, akkor a vérképzés csökken, vagy le is áll. Azért, hogy a test a vörösvérsejt utánpótlást folyamatosan biztosítani tudja, a test a sejtjeit kezdi átalakítani vérsejtekké - szó szerint lebontja saját magát.
Amilyen a vér, olyan a test. Amilyen a test, olyan a vér. A vér minősége pedig - és így a testé is - az elfogyasztott ételek és italok minőségétől függ.
Aki savas ételeket eszik, annak gyenge vérsejtjei és gyenge egyéb sejtjei lesznek - ráadásul ha hajlamos rá, még el is hízik. De van más választásunk is: ha lúgos ételekkel és italokkal táplálkozunk, a vérünk egészséges lesz - és a testünk is, ami ezek után visszanyeri az ideális és egészséges súlyát.
Szeretné tudni, hogy milyen állapotban van az Ön vére?
Kérdésére a válasz a hagyományos labor vizsgálat során nem derül ki, ugyanis az mennyiségi adatokat, nem pedig minőségi mutatókat közöl.
Dr. Young az elmúlt 20 évben közelítőleg 10.000 ember véranalízisét végezte el. Ezek a vizsgálatok támasztották alá kutatásait. Ma már orvosokat képez az ő általa kifejlesztett élő-, és száraz-vércsepp analízist oktatva, azzal a céllal, hogy minél többen tudják használni ezt a fantasztikus módszert a megelőzés és gyógyítás területén.
Miben különbözik ez az élő vércsepp analízis a hagyományostól?
Tulajonképpen abban, hogy nagyságrendekkel több információt képes dr. Young kiolvasni a vizsgált vérből, mint eddigi ismereteim szerint bárki.
gy vérmintából többek között látható:
- a máj, a vese, a hasnyálmirigy, a szív, a tüdő, a posztaták, a petefészkek, a mellek és egyéb szervek stresszes állapotai,
- a belek működési zavarai
- különböző degeneratív állapotok, amint amilyen a rák, a cukorbetegség, a stroke, a magas vérnyomás és a szívbetegség
- allergiák
- gyenge vérkeringés
Kimutathatják:
- az anyagcsere zavarait és a vércukorral kapcsolatos problémákat,
- zsírok, fehérjék, vitaminok és más tápanyagok felszívódási zavarait,
- hiánybetegségeket.
Fantasztikus, hogy mennyi mindent lehet látni a vérünkben!
És most egy-két számomra is döbbenetes tapasztalat:
Nemrégiben tért vissza egy orvos kollégánk dr. Young intézetéből, hogy Magyaroszágon is elérhető legyen a fent említett élő-, és száraz vércsepp analízis.
A vizsgálat nagyon izgalmas, mert mi magunk láthatjuk vérünk állapotát a műszerek segítségével és mondhatom, ez informatív és sokkoló is egyben.
A minap egy ismerősöm, akinek gyerekkora óta nagyon súlyos gombafertőzése van, részt vett vércsepp analízisen. Annyit érdemes tudni róla, hogy pár hónapja lúgosít és természetes gomba írtó készítményeket szed, valamint szigorúan betartja a lúgosító étrendet is. Nagyon sokat javult az elmúlt hónapokban az állapota, de egy ponton nem tudtunk túllépni és a bőrén még folyamatosan jöttek ki kiütések. A vércsepp analízis tökéletesen megmutatta, hogy a vére tele van elpusztult gomba telepekkel és a tisztulási folyamatokat gátolja a nyirokrendszer pangása. Láthatóvá vált, hogy a bélrendszerében felszívódási problémák vannak és túlzott ( az ő állapotához képest túlzott) fehérje fogyasztás és ásványisó hiány jelei is megmutatkoztak. Ezek után sokkal egyszerűbbé vált számunkra az állapotát tovább lendítő diéta és életmód kidolgozása, valamint a megfelelő kiegészítők kiválasztása.
Mint korábban említettem, az analízis képes megmutatni degeneratív (pl. daganat) folyamatok kezdeti, megelőző állapotát. Ezért történhetett meg, hogy egy úrnál, aki általános rossz testi állapot és bőrproblémák miatt jelentkezett a vizsgálatra, egy rosszindulatú folyamatot megelőző állapotot sikerült "elcsípni". A számára javasolt program elkezdésével érezhetően javult testi állapota, melyet majd a későbbi kontroll vizsgálatnál minden bizonnyal a vére állapota is alá fog támasztani.
Ha Ön is kíváncsi vére/teste állapotára, vagy további információra van szüksége a vizsgálattal kacsolatban, vegye fel velem a kapcsolatot és szívesen válaszolok kérdéseire.
Antal Rita
|